Egy technológiai hype nem akkor félelmetes, amikor megjelenik, hanem amikor elhisszük, hogy nélküle már nem tudunk élni.
Emlékszel az internet indulására? Betárcsázós modemmel vártad a csipogást, és hirtelen kinyílt egy világ, ahol minden lehetségesnek tűnt.
Dotcom-láz, befektetések, tanácsadók, akik úgy beszéltek róla, mintha megérkezett volna a digitális Messiás.
Aztán persze szép lassan kiderült, hogy az internet tényleg felforgatta a világot, de nem változtatott meg mindent. A jó termék továbbra is jó maradt, a rossz meg továbbra is rossz, csak gyorsabban derült ki.
Pont ugyanez a hangulat kúszik be a sarokból, csak most AI-nak hívják.
Kedvenc íróm, Stephen King UR című kisregényére emlékeztet. A történet a Kindle bevezető kampányának keretében készült el. A Kindle mint e-book-olvasó új szenzáció volt a piacon, és nehéz volt átadni, milyen célközönségnek készült, és mire is jó valójában.
King ezeket alaposan kibontotta az írásában, de horroríróként természetesen belevitt egy csavaros konfliktust is: a történetben szereplő Kindle még tesztverzióban jár, és túl sokat tud.
Mindent lát, mindenhez hozzáfér, olyan információkat ad, amiket talán jobb lenne nem tudni. A szereplők szép lassan kezdenek túlságosan megbízni benne, miközben az irányítás már régen kicsúszott a kezükből.
Most egy kicsit ezt látom a mesterséges intelligencia körül.
A hype-ból adódó időnyomás és a fantasztikus ígéretek a potenciális eredmények kapcsán eltorzítják az ember fejében a lehetséges kockázatokat, és háttérbe szorítják a piac alapvető szabályait.
Valóban képes az AI erőforrásokat kiváltani és spórolni azokkal, de ha nem tudod jól irányítani, olyan, mintha King UR-ját adnád valakinek a kezébe: brutál erős eszköz, csak aztán meglepődsz, milyen messzire visz… és nem oda, ahová indultál.
Az AI még nagyon új. Mi, hétköznapi felhasználók csak a jéghegy csúcsán lévő félméteres hóréteget látjuk. Még az sem ismeri igazán, aki aktívan fejleszti.
